Angol Gyerekeknek - Helen Doron Budapest 16

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Baby's Best Start, a legjobb kezdés

Nyomtatás

Baby's Best StartA legtöbb szülőnek, aki erre a foglalkozásra jelentkezik hozzánk, általában az első kérdése a következő: van-e értelme ilyen korán elkezdeni az angolt? Erre csak egy választ adhatunk nekik: igen. Gyermekünkhöz születése pillanatától fogva beszélünk. Figyeljük reakcióit, várjuk első mosolyát, majd első válaszait. Nem várunk fél éves koráig a beszéd tanításával, hiszen az már rég elkezdődött. És ő pont erre született: hogy tanuljon. Nem, nem a padban ülős magolós módszerrel, hanem természetes módon, szeretettel és figyelemmel kísérve. A szülők feladata, hogy lélegzetelállító tudásszomjának kedvében járjanak. Minél több pozitív dolgot lát, hall, érez, tapasztal meg, annál szélesebb lesz a látóköre később, annál nyitottabb lesz a világra. Így van ez az angollal és más idegen nyelvekkel is. A Baby’s Best Start tanfolyamunk célja az angolra hangolás, az angol nyelvtudás megalapozása a babáknál. Nem várunk tőlük választ, sem erőltetett közreműködést az órákon, csak annyit, hogy érezzék jól magukat a mamájukkal együtt. Hagyjuk, hogy magukba szívják az elhangzottakat. Később, ahogy telik az idő, tapasztalni fogjuk, még ha kisbabánk nem is feszült figyelemmel kísérte végig az órákat, a füle bizony ott volt, és észrevétlenül magába szívta a tananyagot.

Természetesen egy Helen Doron bébi foglalkozást sem székekkel, asztalokkal kell elképzelni. Először is egy barátságos és meghitt környezetet kell teremteni, ami babának és mamának is egyaránt kellemes. Azután pedig hagyjuk, hogy gyermekünk és mi magunk is ráhangolódjunk az angolra: elénekeljük kedvenc dalainkat, eljátsszuk vidám mondókáinkat. Ezen a foglalkozáson a szülő és a gyermek közötti kötődés megerősítése a legfőbb cél az angolra hangolás mellett. Mert tudjuk, hogy a szülő itt igazán együtt lehet gyermekével és még jobban megismerheti őt. Többen is mondták már nekünk, hogy nem is gondolta volna, hogy lehet még elmélyültebb a kapcsolata a gyermekével. És hogy eredményes-e a módszer? Erre talán a legjobb bizonyíték azoknak a szülőknek a bizalma, akik beíratták hozzánk gyermeküket, és mikor megérkezett a kistestvér, akkor úgy gondolták, neki is érdemes kijárnia ezt a tanfolyamot, miközben a nagyobbik pedig folytatja a következő Helen Doron angol tanfolyammal.

horvath_kata_bbs„5 éve, mikor még kezdő Helen Doron tanár voltam, és először hallottam a Baby’s Best Start tanfolyamról, bevallom, én magam is kétkedve fogadtam az ötletet. Ma már el sem tudom képzelni, hogy miért kételkedtem! Ha egy anyuka kérdezi tőlem, melyik tanfolyammal kezdjenek nálunk, én szívből javaslom, hogy a bébi angolt ne hagyják ki. Ez a tanfolyam egyedülálló, nemcsak az angol nyelvet ismerteti meg a gyerekekkel, hanem a világ zenéit is, mivel a dalok is nagyon különlegesek. A legjobb az órák hangulata: öröm látni, mennyire jól érzik magukat a gyerekek és az anyukák egyaránt. Nem követelünk semmit a gyerekektől, így amikor elhangzik tőlük az első angol szó, mindenki őszintén tud örülni, a legfontosabb, hogy látni rajtuk, mennyire büszkék saját magukra. Hétről hétre szembeötlő, hogy már egyre több dolgot értenek meg, kialakul hogy kinek melyik a kedvenc dala, játéka. Nagyszerű alapot biztosít a további sikeres angoltanuláshoz, vagyis az ő esetükben még a nyelvelsajátításhoz.”

Horváth Kata – Helen Doron angol nyelvtanár

© 2010 - Helen Doron Angol Gyerekeknek - Budapest 16 - Baby's Best Start

 

Helen Doron Oktatóközpontunk

Kapcsolat

Helen Doron Early English
Angol Gyerekeknek
LCF Budapest XVI.

Tel.: (20) 393-3349
bp16@helendoron.com

Facebook

Bejelentkezés

Partnereink

Okosjáték.hu játékáruház

Divatosbaba.hu használt ruha áruház